• Az előző féléves analitika folytatása, de ezúttal mennyiségi meghatározás történik.
• Az előadás anyaga nincs sehol se leírva, így érdemes bejárni, ráadásul a tanárnő tényleg azt kérdezi ami elhangzik, illetve a szigorlati tételekhez is jó vázlatot ad. Van egy repróban kapható előadásjegyzet, amelyben szinte minden benne van, ami kellhet kvantiból.
• A ZH-kban kvantitatív kérdéseken kívül kvalitatívak is szerepelnek (kb. 25% kvali).
• Szigorlaton 2 A tételt kell húzni, ezek kvantis tételek, valamint egy B tételt (kvali), ezen kívül van egy egyszerűbb számítási feladat. Általában a tanárnő vizsgáztat kvantiból, Szoboszlai tanár úr kvaliból. A tanárnő rengeteg időt ad gondolkozni, azonban semmit nem szokott segíteni. Sokszor arra kérdez rá, amit már leírt az ember a papírjára.
• Gyakorlaton első félévben, valamint második félév első felében titrimetriás meghatározások vannak, majd az utolsó néhány hétben egy műszeres blokk következik. Gyakori az egyéni ismeretlen, amelyeket 1%-os pontossággal kell meghatározni a jeles érdemjegyhez. Ha 4% a hiba, akkor elégtelen jár. Egy félévben maximum 3 elégtelen mérés lehet, de bármelyik mérést lehet egyszer pótolni, ebben az esetben a második mérés érdemjegye számít.
• Az évfolyam ZH nem lehet elégtelen, és a ZH-k átlagának legalább 2,00-nak kell lenniük. Ennek és a mérésjegyeknek az átlaga adja a gyakorlati jegyet.

• a kénsav vizes oldatban kétbázisú erős savként titrálható
• NaOH mérőoldattal
• metilvörös indikátor jelenlétében
• az ekvivalenciapontban hagymaszínűből sárgába vált az oldat
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg fele

• analitikai pontossággal mért KHCO₃ segítségével határozzuk meg a mérőoldat pontos összetételét
• a meghatározandó sósav mérőoldattal titrálunk
• HCO₃^- + H⁺ = CO₂ + H₂O
• a metilvörös indikátor kezdetben sárga
• kezdődő piros színnél a titrálást megszakítva az oldat CO₂-tartalmát kiforraljuk
• a titrálást folytatva már nem elhzódó, hanem éles végpontot észlelünk
• az egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik meg

• kétindikátoros (Warder-féle) módszer
• az első lépésben fenolftalein indikátor mellett sósavval titráljuk a lúgot és a karbonátot együttesen tartalmazó oldatot, a fenolftalein átcsapási pH-tartományát NaCl adagolásával az alacsonyabb, kedvezőbb irányba toljuk el
  • először a hidroxidion semlegesítődik a savval:
    • OH^- + H⁺ = H₂O
  • a karbonátion pedig hidrogén-karbonáttá alakul:
    • CO₃^2- + H⁺ = HCO₃^-
• a második titrálás során metilvörös indikátor mellett a sósav mérőoldat a hidrogén-karbonát tartalmat méri (a végpontban az oldatot kiforralva)
  • HCO₃^- + H⁺ = H₂CO₃ (» H₂O + CO₂)
• az első titrálás során fogyott mérőoldat térfogatából levonjuk a második titrálásnál kapott fogyást, így kapjuk a hidroxiddal egyenértékű sav térfogatát, a második titrálásnál fogyott sav közvetlenül ekvivalens a karbonáttartalommal (a karbonátot egyértékű bázisként kezelve)
• így a NaOH és a Na₂CO₃ egyenértéktömege is a molekulatömeggel egyezik meg

• a tioszulfát brómmal (brómos vízzel) hidrogénionok képződése közben szulfáttá oxidálható:
  • S₂O₃^2- + 4 Br₂ + 5 H₂O = 2 SO₄^2- + 8 Br^- + 10 H⁺
• a felszabadult savat a bróm kiforralását követően metilvörös jelenlétében NaOH mérőoldattal megtitráljuk
• a bróm teljes kiforralásáról metilvörös becseppentésével győződhetünk meg
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg tizede

• a bórax (tetraborát anion) sósav mérőoldattal metilvörös indikátor jelenlétében kétértékű bázisként határozható meg
• a felszabaduló bórsav igen gyenge sav, így a meghatározást jelenléte nem zavarja
• B₄O₅(OH)₄^2- + 2 H⁺ + 3 H₂O = 4 H₃BO₃
• színváltás sárgából vörösbe
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg fele
• ha az ismeretlen bórsavtartalmát kívánjuk meghatározni a bóraxtartalom mellett, akkor:
  • metilvörös mellett megtitráljuk sósav mérőoldattal a bóraxtartalmat
  • mannitot adunk hozzá » a bórsavból keletkező komplex egyértékű, közepes erősségű sav
  • fenolftalein mellett NaOH-dal titráljuk
  • színváltás sárgából vörösbe, majd sárgán keresztül narancsos színig

• vizes oldatban csak a 10^-7-nél nagyobb disszociációállandójú savak határozhatók meg
• az ecetsav K_d=1,85 * 10^-5, így erős bázis mérőoldattal mérhető
• a végpontot potenciometriásan jelezzük
  • a mérőelektród üvegelektród, a referenciaelektród kalomelelektród
  • a titrálás során mérjük a rendszer elektromotoros erejét
  • a mérőoldatfogyás függvényében ábrázoljuk az adatokat
• az egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik

• a betainium-klorid:
• vizes oldatban szinte tökéletesen disszociál, sósavtartalma nátronlúggal közvetlenül titrálható
• konduktometriás végpontjelzés esetén
  • vezetőképességi elektródot (harangelektród) használunk
  • első szakasz: a legnagyobb moláris vezetőképességű hidrogénionok koncentrációja, s ezzel együtt a mért vezetőképesség is csökken
  • a mért vezetőképesség az ekvivalenciapontban a legkisebb
  • az ekvivalenciapont után a hidroxidionok koncentrációjának növekedése miatt a vezetőképesség is újra nő
• a mért értékeket a fogyás függvényében ábrázoljuk
• az egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik

• a tömény tejsavoldatokban a tejsav monomer tejsav és laktiltejsav formájában van jelen
• NaOH-dal titrálva egyértékű savként reagál a monomer tejsav:

• és a laktiltejsav is:

• NaOH mérőoldattal fenolftalein indikátor mellett halvány rózsaszínig titrálunk
• a mérés a monomer és a laktiltejsav együttes mennyiségét, a szabad savtartalmat méri
• ha ehhez a megtitrált oldathoz ismert feleslegben nátronlúgot adunk, melegítés és várakozás után (elszappanosítás) a mérőoldat feleslegét sósavval mérhetjük vissza. a két titrálásban fogyott összes NaOH mennyisége az anyag összes savtartalmának felel meg
• az egynértéktömeg a molekulatömeggel egyezik meg

• a lidokain
• bázisként vizes közegben nem, de jégecetes oldatban megmérhető
• a mérőoldat jégecetes perklórsav, a mintát is jégecetben kell föloldani
• kristályibolya indikátort használunk, a kékeszöld szín eléréséig
• egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik meg

• ólomionokat pH≈10 és pH≈5 kémhatású oldatban egyaránt titrálhatunk

• ammónia/ammónium pufferoldattal állítjuk be a kívánt kémhatást
• a Pb(OH)₂ csapadék leválását tartarátionokkal akadályozzuk meg
• eriokrómfekete-T indikátort használunk, színváltás: lilából élénk kék végleges színig
• EDTA mérőoldatot használunk

• a salétromsavas oldathoz urotropint adunk
• metiltimolkék indikátorral a színváltás kékből állandó sárgába

• ammóniával állítjuk be a pH-t
• az ammónia egyben segédkomplexképző is (annyit kell csöpögtetni, hogy a csapadék éppen föloldódjon)
• murexid indikátorral a színváltás sárgából ibolyába
• EDTA mérőoldattal

• a bizmutionokat a BiY^- komplex nagy stabilitása miatt pH≈0,8-2,5 értékek között titrálhatjuk
  • kiküszöböltnek tekinthető a bizmutionok hidrolízise és lehetőség nyílik a bizmutionok mérésére kétértékű fémionok mellett

• a kívánt kémhatást cc. salétromsavban való oldással érjük el
• metiltimolkék indikátort használunk
• EDTA mérőoldattal kékből állandó sárgáig titrálunk
• túlsavanyítás esetén az oldat liláskék, ekkor ammóniával állíthatjuk be a helyes pH-tartományt

• az alumínium széles pH-tartományban stabilis komplexet képez EDTA-val, a komplex kialakulása lassú
• emiatt az Al³⁺ közvetlenül nem, de visszaméréses titrálással meghatározható:
  • ismert feleslegű EDTA jelenlétében az oldatot forraljuk, majd a mérőoldat fölöslegét visszamérjük pH≈5-nél, cinkionos mérőoldattal

• kénsavas oladthoz EDTA mérőoldat feleslegét adjuk és forraljuk
• hexametilén-tetramint (urotropin) adunk hozzá, továbbforraljuk
• a mérőoldatfölösleget ZnSO₄-tal mérjük vissza
• metiltimolkék indikátort alkalmazva a színváltás sárgából kékig (visszamérés miatt első színváltozásig)
• ha az alumíniumot valamilyen kétértékű ion mellett akarjuk szelektíven meghatározni, a visszamérés után fluoridot adva az oldathoz az alumíniummal egyenértékű EDTA szabadul föl

• a kémhatást NaOH-dal állítjuk be
• a hidroxidionok maszkírozzák a magnéziumionokat
• a kalciumionok mérhetők murexid indikátor jelenlétében EDTA mérőoldattal
  • színváltás: rózsaszín-ibolya

• a kémhatást a murexid sósavas bontása után ammóniával állítjuk be
• EDTA-val titrálható a magnézium ugyanabban az oldatban
• eriokrómfekete-T indikátorral a színváltás ibolyából kékbe

• a két iont együtt mérjük pH≈9-10-es értéknél eriokrómfeketeT mellett, majd egy másik oldatrészletből a kalciumionokat 12-es pH értéknél közvetlenül titráljuk murexid jelenlétében, ekkor a két titrálás különbsége adja a magnéziumion-tartalmat

• urotropinnal állítjuk be a pH-t
• az EDTA fölöslegét visszamérjük ZnSO₄ mérőoldattal metiltimolkék mellett sárgából kékig titráljuk
• Hg(SCN)₄^2--ot választunk le az oldatból KSCN segítségével, ekkor a higanyionokkal egyenértékű EDTA szabadul föl, amit újra visszamérünk ZnSO₄-tal

• az oldatot annyi cc. ammóniával lúgosítjuk, hogy a kezdetben leváló csapadék éppen föloldódjék
• a réz- és cinkionokat így amminkomplexszé alakítva együttesen mérhetők
• murexid indikátort használva a színváltás sárgából ibolyába

• egy másik oldatrészlethez aszkorbinsavat adunk
• az elegyhez kálium-rodanidot öntünk » CuSCN leválik, a cink titrálható
• urotropin hozzáadása után a csapadékos oldatot metiltimolkék indikátort használva EDTA-val megtitráljuk
  • a színváltás kékből sárgába

• a cianidion ezüstionnal semleges, illetve gyengén lúgos közegben stabil, vízben jól oldódó diciano-argentát komplexet képez
  • 2 CN^- + Ag⁺ = Ag(CN)₂^-
• a végtermék két cianidiont tartalmaz, ezért egyenértéktömege a moláris tömeg kétszerese
• az ezüstionok fölöslegével a komplex csapadékot ad:
  • Ag(CN)₂^- + Ag⁺ = 2 AgCN
• ammóniás közegben azonban a végpont jelzésére jodidionokat kell alkalmaznunk, mert az ezüst-jodid nem oldódik ammóniában és nem képes megbontani a komplexet, így csak a végpont után keletkezhet:
  • Ag⁺ + I^- = AgI (sárga)
• AgNO₃ mérőoldattal titrálunk
• a végpontot az oldat enyhén sárgás opálosodása jelzi

• salétromsavval állítjuk be a pH-t
• a higany(I)-tartalmat a titrálás előtt kálium-permanganáttal oxidáljuk, az oxidálószert hidrogén-peroxiddal eltávolítjuk
• KSCN mérőoldattal titrálunk, vas(III)-nitrátot használunk indikátorként
• halvány drappos rózsaszín a végpontban az oldat színe
• Hg²⁺ + 2 SCN^- = Hg(SCN)₂
• a higany egyenértéktömege a molekulatömeg fele

• a csapadék leválasztása
  • híg vizes oldatból
  • állandó, meghatározott pH-n
  • forralás közben
  • cseppenként adagolt, nagy fölöslegben alkalmazott lecsapószerrel történik
• az oldathoz ammónium-kloridot adunk, ami gátolja a szennyeződések csapadékfelületre való kötődését
• a vattaszűrőt Winkler-féle kehelytölcsérben készítjük elő
• a vattaszűrő és a csapadék mosása:
  • forró desztillált vízzel
  • hideg desztilált vízzel
  • etanollal, szívatás közben
• szárítószekrényben történő szárítás után lezárjuk a tartóedényt és tömegmérést végzünk
• a csapadék tömege az üres és a csapadékos vattaszűrő tömegének különbsége

• pH=2-es oldatból (sósavas savanyítás)
• forralás közben bárium-klorid cseppenként adagolt fölöslegével választjuk le
  • Ba²⁺ + SO₄^2- = BaSO₄
• a csapadékot szárítószekrényben szárítjuk tömegállandóságig
• a reakcióelegyben ammónium-kloridot is oldunk

• a pH nem lehet 8,5-nél magasabb, mert akkor Ag₂O képződik

• semleges közegben
• kálium-kromát indikátor jelenlétében
• ezüst-nitrát mérőoldattal
  • Ag⁺ + Cl^- = AgCl
  • 2 Ag⁺ + CrO₄^2- = Ag₂CrO₄
• a K_so értékekből következik, hogy az ezüst-kromát leválása csak a kloridion-leválás ekvivalenciapontja után kezdődhet meg
• ekvivalenciapont: amikor a kálium-kromáttól sárga alapszínű oldatban a fehér csapadék enyhén drappos színűvé válik

• az adszorpciós indikátor a titrálás elején adszorbeálódik az ezüstcsapadék felszínére, de a halogenidionokkal nem lép kölcsönhatásba. az egyenértékpont után a megnövekedett ezüstkoncentráció rosszul oldódó ezüstkomplexeket, s ezen keresztül színváltozást eredményez
• eozin indikátor használata esetén ecetsavval savanyítani kell az oldatot, a színváltás rózsaszínből ibolyásvörösbe
• fluoreszcein használata esetén zöldessárgából drappos rózsaszínűvé változik a csapadékos elegy

• a halogenidionokat ismert mennyiségű, feleslegben alkalmazott AgNO₃-tal, csapadék alakjában leválasztjuk
• az ezüstionok fölöslegét lehűtött, salétromsavas oldatban vas(III)-nitrát indikátor jelenlétében KSCN mérőoldattal titráljuk maradandó halványsárgás rózsaszínig
• kloridion meghatározása esetén a csapadékos oldatot KNO₃-tal forraljuk a csapadék felületének csökkentése érdekében

analitika_gyak.zip

labortematika_i._labor_2.felev.doc

• a mérőoldat színes és egy cseppjének színe már megfelelően jelzi a végpontot
• savas közegben alkalmazzuk:
  • MnO₄^- + 8 H⁺ + 5 e^- = Mn²⁺ + 4 H₂O

• a kálium-permanganát mérőoldatot analitikai pontossággal mért nátrium-oxaláttal faktorozzuk
  • 2 MnO₄^- + 5 (COO)₂^2- + 16 H⁺ = 2 Mn²⁺ + 10 CO₂ + 8 H₂O
• kénsavas közeget kell biztosítani, mert csak így képződik Mn²⁺
• a kristályos anyagot desztillált vízben oldjuk, 2N kénsavval savanyítjuk és kb. 60°C-ra melegítjük
• kristályos mangán-szulfátot adunk hozzá, mert a Mn²⁺ ionok katalizálják a reakciót
• kezdetben és a végpontnál cseppenként adagoljuk a permanganátot
• a végpontot az oldat egy csepp mérőoldat hozzáadására bekövetkező maradandó rózsaszínes színváltozása jelzi.
• az egyenértéktömeg az egyenlet alapján a molekulatömeg fele

• kénsavas közegben a hidrogén-peroxid a permanganátionokat redukálja
  • 2 MnO₄^- + 5 H₂O₂ + 6 H⁺ = 2 Mn²⁺ + 8 H₂O + 5 O₂
• az egyenértéktömeg a moláris tömeg fele
• így mérhető minden olyan peroxo-vegyület, amelyből savas közegben, gyors folyamatban hidrogén-peroxid képződik
• a végpontot a mérőoldat fölöslegének halvány rózsaszíne jelzi

• a vasat háromértékű formában tartalmazó, kloridion-tartalmú oldatok permanganometriás mérését teszi lehetővé
• titrálás előtt a vasat redukálni kell sósavas oldatban
  • 2 FeCl₄^- + SnCl₄^2- = 2 Fe²⁺ + SnCl₆^2- + 6 Cl^-
  • kerülni kell a néhány cseppnél több ón(II)-reagens fölöslegét (forró oldatba cseppenként adagoljuk, a sárga szín eltűnése jelzi az elegendő mennyiséget)
  • a redukálószer fölöslegét HgCl₂-dal távolítjuk el
    • ezt egyszerre adjuk hozzá, nagy feleslegben, a jól lehűtött oldathoz
    • SnCl₄^2- + 2 HgCl₂ = SnCl₆^2- + Hg₂Cl₂
    • az oldat így kevés selyemfényű higany-I-klorid csapadékot tartalmaz
• a kloridionok zavaró hatását a Zimmermann-Reinhardt reagenssel küszöböljük ki
  • a Mn(II) a kloridénál gyorsabb reakcióban Mn(III)-má oxidálódik és reakcióba lép a Fe(II)-vel
  • a foszforsav a Fe(III)-mal színtelen komplexet alkot
    • csökken a redoxpotenciál
    • könnyebben észlelhető a végpont
• a végpontot az oldat maradandó rózsaszínes színváltozása jelzi
• az egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik meg
• a módszer az összes vastartalmat méri

• 2 MnO₄^- + 10 Br^- + 16 H⁺ = 2 Mn²⁺ + 8 H₂O + 5 Br₂
• 4 N kénsavas oldat » növeli a permanganát redoxpotenciálját
• forralás közben végezzük a titrálást
  • eltávozik az illékony bróm
    • csökken a bróm/bromid rendszer redoxpotenciálja
    • könnyebben észlelhető a végpont
• a mérőoldatot gólyaorrú bürettából adagoljuk
• a módszer előnye, hogy a kloridionok nem zavarják
• 0,1 N permanganáttal titrálunk
• a végpontot az oldat 5-10 másodpercig állandósuló rózsaszín színváltozása jelzi
• egyenértéktömeg a moláris tömeggel egyenlő

• kálium-dikromát (K₂CrO₄) mérőoldatot használunk
• Cr₂O₇^2- + 14 H⁺ + 6 e^- = 2 Cr³⁺ + 7 H₂O
• előnye a permanganometriával szemben, hogy
  • a mérőoldat stabilis
  • nincs kloridionok által indukált reakció
• hátránya, hogy indikátor használata szükséges
• a kromatometriás titrálásokat
  • kénsavval savanyított oldatban végezzük
  • a végpontot difenil-amin indikátorral jelezzük

• Cr₂O₇^2- + 6 Fe²⁺ + 14 H⁺ = 2 Cr³⁺ + 6 Fe³⁺ + 7 H₂O
• a kloridionok jelenléte nem zavarja a reakciót
• az oldatot kénsavval kell savanyítani
• difenil-amin indikátort kell alkalmazni
  • túl korán jelezné a végpontot, ezért a Fe²⁺/Fe³⁺ rendszer redoxpotenciálját lecsökkentjük a vas(III)-ionok foszforsavas komplexképzésével
  • erőteljes keverés mellett, cseppenként kell titrálni, hogy a zöldesbarna átmeneti termék képződését elkerüljük
  • a végpontot a halványzöld oldat határozott ibolyáskék színe jelzi
• egyenértéktömeg a moláris tömeggel egyenlő

• a cérium(IV)-ionok erős oxidálószerként képesek redukálódni:
  • Ce⁴⁺ + e^- = Ce³⁺
• csak erősen savas közegben léteznek
• a leggyakrabban alkalmazott indikátor a ferroin

• az aminofenazon négy elektron leadása közben oxidálható » egyenértéktömeg a moláris tömeg negyede

• aminofenazont vízben oldunk, az oldatot kénsavval savanyítjuk
• 1 csepp ferroin indikátort használunk
• végpontként azt a fogyást fogadjuk el, amelynél az indikátor zöldeskék színe pár percig megmarad

• kálium-bromát mérőoldatot használunk
• a meghatározások alapja lehet közvetlen oxidációs, addíciós, valamint szubsztitúciós reakció
  • ezen reakciók egy része olyan gyors, hogy közvetlen meghatározásokra is alkalmassá teszi a módszert
  • a többi meghatározásnál általában jodometriás visszamérést alkalmazunk
• a bromatometriás meghatározások többségét sósavas közegben kálium-bromid feleslegében végezzük
• az ekvivalenciapont jelzésére p-etoxi-krizoidin indikátort használunk
  • színváltás élénk pirosból halvány sárgába

• bromát, vagy bromidionok jelenlétében az abból képződő bróm pillanatszerűen oxidálja az arzén(III)- és antimon(III)-tartalmú oldatokat:
  • BrO₃^- + 3 H₂AsO₃^- = 3 HAsO₄^2- + Br^- + 3 H⁺
  • Br₂ + H₂AsO₃^- + H₂O = HAsO₄^2- + 2 Br^- + 3 H⁺
  • BrO₃^- + 3 SbCl₄^- + 6 Cl^- + 6 H⁺ = 3 SbCl₆^- + Br^- + 3 H₂O
  • Br₂ + SbCl₄^- + 2 Cl^- = SbCl₆^- + 2 Br^-
• kálium-bromid jelenlétében sósavval savanyított oldatban 50-60°C-ra melegítve titrálunk
• indikátor: p-etoxi-krizoidin
• színváltás: élénk pirosból halvány sárgába
• 0,1 N kálium-bromát mérőoldatot használunk
• az egyenértéktömeg a moláris tömeg fele antimon esetén és a moláris tömeg negyede arzén esetén
• szerves arzén és antimonvegyületek meghatározásánál roncsolni kell azokat kénsav-peroxid eleggyel, majd redukálni kristályos hidrazínium-szulfáttal

• a reakció hideg oldatban is megfelelő sebességgel zajlik (melegítve az aszkorbinsav bomlik)

• az egyenértéktömeg a molekulatömeg fele
• az aszkorbinsavas oldatba kálium-bromidot szórunk és sósavval savanyítjuk
• p-etoxi-krizoidin jelenlétében titrálunk
• a mérőoldat 0,1 N kálium-bromát

• a fenazon 4-es helyzetű hidrogénje egy brómmolekulával pillanatszerűen szubsztituálódik

• azofént vízben oldunk és sósavat adunk hozzá
• az oldatban kálium-bromidot oldunk
• p-etoxi-krizoidin indikátort adunk hozzá
• állandó keverés mellett lassan titrálunk
• a 0,1 N kálium-bromát mérőoldatot addig adagoljuk, amíg a piros szín sárgára nem változik
• a túltitrálás elkerülése érdekében kellő KBr-fölöslegre van szükség
• egyenértéktömeg a moláris tömeg fele

• pontos beméréssel nem lehet készíteni, ezért 1.000 faktorú KIO₃ vagy kálium-hidrogén-jodát mérőoldattal ellenőrizzük
• gyengén savanyú oldatban (pH<5) kellő sebességgel megy végbe
• az ismert mennyiségű KIO₃ vagy KH(IO₃)₂ mérőoldatot vízzel hígítjuk, sósavval savanyítjuk
• az oldatba kálium-jodidot szórunk
  • IO₃^- + 5 I^- + 6 H⁺ = 3 I₂ + 3 H₂O
• a kivált jódot titráljuk a faktorozandó Na-tioszulfáttal
• végpont előtt keményítő indikátort adunk hozzá
• a kék szín eltűnéséig titráljuk (1-2 perc elteltével visszakékül)
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg hatoda jodát esetén és M_t/12 hidrogén-bijodát esetén

• lépcsőzetes brómszubsztitúció, a hosszú reakcióidő miatt visszaméréses titrálást alkalmazunk
• ismert bromát mérőoldat-felesleget kell alkalmaznunk és az el nem reagált brómot határozzuk meg jodometriásan
• a fenolt a kálium-bromát, a kálium-bromid és a sósav reakciójában szabaddá váló bróm feleslegével brómozzuk
  • BrO₃^- + 5 Br^- + 6 H⁺ = 3 Br₂ + 3 H₂O

• a bróm fölöslegét jodometriásan visszamérjük:
  • kálium-jodidot adunk hozzá
    • Br₂ + 2 I^- = 2 Br^- + I₂
  • kivált jódot 0.01 N Na-tioszulfáttal titráljuk meg
    • I₂ + 2 S₂O₃^2- = 2 I^- + S₄O₆^2-
• végpont közelében keményítő indikátort adunk hozzá
• Egyenértéktömeg: M_t/6
• színváltozás: jódkeményítő kék színének eltűnéséig

• az acetil-szalicilsav lúgos hidrolízise során acetát- és szalicilátionok képződnek

• átsavanyítás után a megfelelő savakká alakulnak
• a szalicilsav brómfelesleg hatására tribróm fenollá alakul

• ugyanúgy mérhető, mint a fenol (Koppeschaar)
• a tabletta porított részletét 2M NaOH és víz elegyében oldjuk
• 10 perces forralás után hűtjük és törzsoldatot készítünk
• kálium-bromát fölöslegét és kálium-bromidot adunk hozzá
• sósavval savanyítjuk és egy órát állni hagyjuk
• a bróm fölöslegét Koppeschaar szerint mérjük, 0,1 N Na₂S₂O₃ mérőoldattal (visszamérés)
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg hatoda

• hipohalogenitek savas közegben KI feleslegével reagálva ekvivalens mennyiségű jódot választanak ki:
  • ClO^- + 2 H⁺ + 2 I^- = Cl^- + I₂ + H₂O
• a gyenge savas közegben a diszproporcionálódással képződő klorát csak lassan oxidálja a jódot:
  • 3 ClO^- = ClO₃^- + 2 Cl^-
• vízben kálium-jodidot oldunk és sósavval savanyítjuk, ebbe pipettázzuk a hipoklorit tartalmú oldat részletét
• 0,01 N Na-tioszulfát mérőoldattal titráljuk
• végpont közelében keményítő indikátort adunk hozzá
• színváltozás: jód kék színének eltűnése
• egyenértéktömeg: a molekulatömeg fele

• króm(III)-ion lúgos oldatban hidrogén-peroxiddal forralva kvantitatívan kromáttá oxidálható:
  • 2 Cr(OH)₄^- + 3 H₂O₂ + 2 OH^- = 2 CrO₄^2- + 8 H₂O
  • hidrogén-peroxid feleslegét elforraljuk (ezt az ezüstionok katalizálják)
    • 2 H₂O₂ = O₂ + 2 H₂O
    • a krómion így meghatározhatóvá válik
• kromátionok és a savanyításra belőlük képződő dikromátionok erősen savas közegben a jodidionokat jóddá oxidálják
  • Cr₂O₇^2- + 6 I^- + 14 H⁺ = 2 Cr³⁺ + 3 I₂ + 7 H₂O
  • az erősen savas közeg miatt a levegő O₂-jének zavaró hatását kell kiküszöbölni (jodid → jód oxidáció)
    • KHCO₃-ot szórunk az oldathoz a kálium jodid hozzáadása előtt
    • a fejlődő CO₂ kiszorítja az oxigént a lombikból
• a mérés során a Cr(III)-ionokat tartalmazó oldat részletét vízzel kiegészítve NaOH-dal és cc. H₂O₂-dal elegyítjük
• kis lánggal forraljuk, ezüst-nitrátot juttatunk az oldatba (peroxidbontás)
• szobahőmérsékletűre hűtjük és kénsavval savanyítjuk
• kálium-hidrogén-karbonátot szórunk hozzá
• a pezsgés megszűnésekor hozzáadjuk a kálium-jodidot
• a kivált jódot 0,01 N Na-tioszulfát mérőoldattal titráljuk
• a keményítő indikátort csak a végpont előtt adjuk hozzá
• a végpont a króm(III)ionoktól halványzöld oldat
• egyenértéktömeg a molekulatömeg hatoda dikromát esetén, króm(III) esetén a molekulatömeg harmada

• gyengén savanyú oldatban végezzük a titrálást
  • sósavval savanyítunk
  • pH=2-n kvantitatív a jód oxidációja
  • a klór diszproporcionálódása el sem kezdődik
• klóros víz feleslegével jodáttá oxidáljuk a jodidot (annyi klóros vizet adagolunk, hogy a kivált jód elszíntelenítéséhez fölhasznált mennyiségnek még másfélszeresét vesszük)
  • I^- + 3 Cl₂ + 3 H₂O = IO₃^- + 6 Cl^- + 6 H⁺
  • a klórfelesleget kiforraljuk
    • akkor forraltuk ki teljesen a klórt, ha a hozzácseppentett metilnarancs megtartja színét
• az oldatot forralás után lehűtjük és kálium-jodidot oldunk benne (redukálódik a jodát)
  • IO₃^- + 5 I^- + 6 H⁺ = 3 I₂ + 3 H₂O
• foszforsavval savanyítjuk és a kivált jódot tioszulfát mérőoldattal titráljuk:
  • 3 I₂ + 6 S₂O₃^2- = 6 I^- + 3 S₄O₆^2-
• keményítőt csepegtetünk bele a végpont előtt
• a végpontban visszakapjuk a metilnarancsos színt
• egyenértéktömeg a moláris tömeg hatod része
• klorid és bromid nem zavarja az eljárást (kiforralás miatt)
• az eljárás alkalmas jódozott konyhasó jódtartalmának meghatározására

• 2 Cu²⁺ + 4 I^- = 2 CuI + I₂
• réz(I)-jodid kis oldhatósága teszi lehetővé
• a réz(II)/réz(I) rendszer katalizálja jodid oxidációját
  • ecetsavval savanyítunk, hogy csökkentsük a hatást
• a vizsgálandó oldat részletéhez vizet öntünk, ecetsavval savanyítjuk
• az elegyben kálium-jodidot oldunk
• 20 perc elteltével a kivált jódot 0,01 N Na-tioszulfáttal titráljuk
• keményítő indikátor a végpont előtt
• végpont: legalább 1 percig színtelen - fehér - marad
• egyenértéktömeg a molekulatömeggel egyezik meg

• polialkoholok esetén mindig 2 mol formaldehid képződik, a keletkező hangyasav mólszáma pedig a szekunder alkoholcsoportok számával egyezik

• a Malaprade-reakció során fölöslegben maradt perjodátot nem határozhatjuk meg egyszerűen jodometriásan:
  • IO₄^- + 7 I^- + 8 H⁺ = 4 I₂ + 4 H₂O
  • mivel az alkohol reakciója során képződő jodát is jódképzés közben reagálna
  • ha pH>5 (NaHCO₃-dal tompított oldatban pH~8) a jodát már nem képes oxidálni a jodidionokat, csak a perjodát reagál:
    • IO₄^- + 2 I^- + 2 H⁺ = I₂ + IO₃^- + H₂O
  • a kivált jódot nátrium-arzenit mérőoldattal kell titrálnunk (ezen a pH-n a jód-tioszulfát reakció nem egyértelmű)
    • I₂ + AsO₃^3- + H₂O = 2 I^- + AsO₄^3- + 2 H⁺
• az egyenértéktömeg a molekulatömeg tizede
• a mérés során a törzsoldat gyengén ecetsavas részletét perjódsavoldattal elegyítjük, hígítjuk
• Na-hidrogén-karbonátot szórunk bele apró részletekben
• kálium-jodidot szórunk az oldatba
• a kivált jódot 0,1 N Na-arzenittel titráljuk keményítő jelenlétében
• a méréssel párhuzamosan üres mérést végzünk csak a kémszerekkel, a fogyást a két mérés különbségéből kapjuk

• a molibdátion a foszfáttal dodekamolibdáto-foszfát-ionok képződése közben reagál:
  • H₂PO₄^- + 12 HMoO₄^- + 10 H⁺ = PMo₁₂O₄₀^3- + 12 H₂O
• a képződött komplex aszkorbinsavval szelektíven kék, molibdén(V)-öt tartalmazó termékké redukálható:
  • PMo₁₂O₄₀^3- + n e^- = PMo_n^VMo^VI_12-nO₄₀^-3-n
• a kék anyag mennyisége spektrofotometriásan mérhető
• a tojások héját mossuk, szárítjuk, majd hamvasztjuk
• analitikai pontossággal bemért mennyiségét 1:2 hígítású sósavban oldjuk fel, ebből készítjük a törzsoldatot
• kalibráló oldatsorozatot készítünk, az előkészített oldatokhoz kénsavat, ammónium-molibdátot és aszkorbinsavat adunk
• a szín kifejlődése időreakció, állás után mérjük az oldatok abszorbanciáját adott hullámhosszon
• az abszorbanciaértékeket a koncentráció függvényében ábrázolva a koncentrációkat grafikusan határozhatjuk meg

• a készítmény sötétbarna színű, így az argentometria minden vizuális végpontjelzését lehetetlenné teszi
• bromidtartalma potenciometriásan határozható meg
• NaOH-dal semlegesítjük, ecetsav-acetát pufferral állítjuk be a pH-t
• ezüst mérőelektródot és kettős sóhidas másodfajú (Ag/AgCl/KCl/KNO₃) referenciaelektródot használunk
• ezüst-nitrát mérőoldattal titrálunk

• a méréseket fluoridion-szelektív elektróddal végezzük, az érzékelő lantán-fluorid, amelynek vezetőképességét európium(III)-mal növelték
• a fluoridion aktivitását állandó értéken kell tartanunk, ezért TISAB-oldatot használunk
  • az ionerősséget és a pH-t is szabályozza
  • nátrium-klorid, ecetsav, nátrium-acetát
    • konstans ionerősséget biztosít
  • ecetsav és az acetát
    • pufferolja a pH-t
  • nátrium-citrát
    • komplexképzőként a fluorid mérését zavaró fémnyomokat (Fe(III)-ion) maszkírozza
• referenciaelektródként KCl-dal töltött Ag/AgCl elektródot (KNO₃ sóhíddal) használunk
• kalibrálósorozatot készítünk, ábrázoljuk az EME értékeket a lg c_F^- függvényében
• a meghatározandó koncentrációkat erről a grafikonról leolvasott értékek alapján számoljuk

• a számítógép megfelelő interface-ek segítségével az analitikai mérőműszerek irányítására és szabályozására is alkalmas
• az automata potenciometriás titráló berendezéshez digitális pH-mérőt és automata bürettát használunk
• mérés közben a bevitt térfogat függvényében rögzítjük az egyensúlyi potenciált, illetve a pH-t
• a foszforsav háromértékű sav, a savi disszociációs állandók közötti megfelelő különbség lehetővé teszi, hogy több lépcsőben titráljuk NaOH-dal
• a pH-mérőt két pufferre kalibráljuk
• a cola-ból eltávolítjuk a CO₂-ot, és belehelyezzük a kombinált üvegelektródot
• nincs lehetőség a végpont előtti kiforralásra, ezért karbonátmentes lúg mérőoldatot kell használni, ezt a légszívó csonk bemeneténél lévő Ba(OH)₂-os mosóval érhetjük el

• széleskörű alkalmazhatóságát számos előnyös tulajdonsága teszi lehetővé
  • az analízis szobahőmérsékleten történik, így hőérzékeny vegyületek, biológiai minták is vizsgálhatók
• legfőbb hátránya magas költsége
• HPLC készülék fölépítése:
  • oldószer tároló edény » oldószer keverő » szűrő » pumpa » nyomás- és áramlásmérő » injektor » előtétkolonna » analitikai kolonna » detektor » adatrögzítő és -értékelő egység
• valamennyi detektor a vizsgált rendszer valamely fizikai vagy kémiai paraméterével egyértelmű függvénykapcsolatban álló jelet ad
  • ha több komponenst vizsgálunk, a detektornak alkalmasnak kell lennie valamennyi kimutatására
  • leggyakrabban UV-VIS fotometriás detektorokat használnak, bár ezek alkalmazásának feltétele a kromofór csoport
• a leggyakrabban használt kolonnák szilícium-dioxid szemcséket tartalmaznak, melyek mérete eltérő
  • a poláris, kissé savas szemcsék felületét módosíthatják, ezzel apolárissá téve azokat
• elegyek komponenseinek elválasztásakor az tekinthető optimálisnak, ha az egyes komponensek teljes egészében elkülönülnek, a vizsgálat a lehető legrövidebb ideig tart, és a csúcsok alakja is elfogadható
• k^, kapacitási tényező egyetlen csúcs jellemzésére használható
  • k^, = (t_R - t₀) / t₀
• két csúcs elkülönülését a csúcsfelbontással jellemezhetjük
  • R_S = (t_R2 - t_R1) / (W₁ + W₂)
  • ahol t_R a retenciós idő és W a csúcs félértékszélessége

• az ioncserekromatográfia és a HPLC kombinációja
  • 2 ioncserélő oszlop (szeparátor és szupresszor)
  • nagy nyomás
  • vezetőképességi detektálás
• a szeparátor anion- (R-N⁺⋅⋅⋅HCO₃^-) vagy kationcserélő oszlop, a szupresszor az eluens vezetőképességének elnyomására szolgál (R-SO₃^-⋅⋅⋅H⁺)
• anionok sorrendje: F^-, Cl^-, Br^-, NO₃^-, H₂PO₄^-, SO₄^2-
• a tengelyeken: μS/cm vs. min
• a szeparátor anioncserélő regenerálása NaHCO₃ eluenssel
• a szupresszor kationcserélő regenerálása kénsavval, vízzel

• szelektív és érzékeny színreakciók alapján gyors, félkvantitatív eredmény érhető el
• a reakcióidő max. 2 perc
• a reakciózónán jellegzetes színváltozás lép föl, amely a színskálákkal összehasonlítva lehetővé teszi a koncentráció meghatározását

• a borokban lévő savak gyenge savként titrálhatók lúg mérőoldattal
• a bor színét adó anyagok sav-bázis indikátorként működnek, azonban nem a titrálás végpontjában váltanak színt, ezért a vizuális végpontjelzést lehetetlenné teszik
• a gyenge savak erős bázissal titrálva nem határozhatók meg konduktometriásan, mert nem a hidrogénion-koncentráció csökkenése, hanem a keletkező ionok koncentrációjának növekedése okozza az oldat vezetőképességének változását
• ha nem erős, hanem gyenge bázist használunk mérőoldatként, az ekvivalenciapont után a vezetőképesség már nem változik
• vezetőképességi elektródot (harangelektród) és NH₃ mérőoldatot használunk

• alapállapotú atomok képesek megfelelő hullámhosszúságú fény elnyelésére, ha az atomgőzt a jelenlévő elemek színképvonalához tartozó hullámhosszúságú fénnyel sugározzuk be, a vonal helyén éles abszorpció történik
• atomgőz létrehozására két módszer használatos:
  • lángtechnika:
    • a mintát a lángba porlasztjuk, a jel folyamatos, a kiértékelés a csúcsmagasság alapján történik
    • jelentős mértékű a mintafelhasználás, de kicsi a mérések szórása, az atomok a fényútban rövid ideig tartózkodnak, ezért a kimutatási határ ppm tartományban van
  • grafitkemencés módszer:
    • a minta egy grafitból készült küvettából párolog el, a jel tranziens és a kiértékelés a csúcs alatti terület alapján történik
    • a mintafelhasználás kicsi, a mérések közötti szórás nagyobb, a minta hosszabb időt tölt a fényútban, így ppb tartományban van a kimutatási határ
• az atomgőzön állandó intenzitású, monokromatikus fénysugarat bocsátunk át
  • a nagy felbontású monokromátorokat, vagy vájtkatód lámpákat használunk
    • a vájtkatód lámpában az anód volfrám, a katód ameghatározandó fém, kis nyomású nemesgázzal van töltve
    • feszültséget kapcsolva a lámpára a kisülés porlasztja a katódot, majd gerjeszti az elektronokat, amelyek relaxációjukkor a rájuk jellemző spektrumot sugározzák
    • a vájtkatód lámpákhoz nem kell monokromátort használni
• a láng hőmérsékletét az éghető és égést tápláló gáz mennyiségének megválasztásával szabályozhatjuk
• a detektor régebben fotocella, ma általánosan fotoelektronsokszorozó
• a mérés:
  • kikeressük a kalcium méréséhez szükséges műszerparamétereket
  • a meghatározáshoz kalibráló oldatsorozatot készítünk
  • a zavaró hatások kiküszöbölésével is foglalkoznunk kell
  • ellenőrizzük, hogy a kalcium vonalán megfelelő intenzitás jut-e a detektorba
  • begyújtjuk a lángot
  • injektáljuk a legmagasabb koncentrációjú standardot
  • beállítjuk a lámpát, a lámpaáramot és kiválasztjuk a megfelelő hullámhosszt
  • megvizsgáljuk, hogy a kiválasztott hullámhossz értéken kapjuk-e a legmagasabb transzmittanciát
  • a lámpaáram egy bizonyos szintig javítja a jelet, utána azonban csak a lámpa élettartamát csökkenti
  • beállítjuk a résszélességet és a láng pozícióját (magasság, forgatással az úthossz csökkentése)
  • végül a láng összetételét és a porlasztás sebességét változtatjuk
• az abszorbancia értékeket ábrázoljuk a koncentráció függvényében, a kalibráló görbe segítségével értékeljük ki a mérést
• spektroszkópia